Barion Pixel
Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Kővári Péter

Kővári Péter

A Bécsi Zeneművészeti Egyetemen (Universität für Musik und Darstellende Kunst Wien) folytatta tanulmányait. 2005-től tagja a világhírű, Grammy-díjjal is kitüntetett Arnold Schoenberg Kórusnak. Lehetősége volt olyan világhírű karmesterekkel együtt dolgozni, mint Nikolaus Harnoncourt, Claudio Abbado, Pierre Boulez, Fischer Ádám, Jean-Christophe Spinosi, Berrnard Haitink illetve Erwin Ortner.

2008 júniusában master diplomát szerzett egyházzene szakon, vezénylés és magánének karon, 2010 júniusában pedig orgonaművész szakon. Tanárai, Prof. Erwin Ortner, Jordi Casals (vezénylés), Prof. Peter Planyavsky (orgona) és Prof. Margit Klaushofer (magánének) kiemelkedő tehetségnek tartották. Jelenleg zenetudományi doktori disszertációján dolgozik. 2009-ben megkapta a Bécsi Zeneművészeti Egyetem ösztöndíját, 2010-ben pedig a Tokyo Alapítvány fiatal tehetséges művészeknek szóló ösztöndíjával tüntette ki. 2011-ben elnyerte a Kodály Zoltán alkotói ösztöndíjat, 2013-ban Fischer Annie ösztöndíjas. 2012 óta az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány kulturális tanácsadója. 2014-2019 között a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság karnagya és művészeti vezetője. 2014 őszétől a Veszprémi Zeneművészeti Szakgimnázium és a Zenede művész-tanára (orgona és vezénylés). 2016-tól az Ökumenikus Orgonatábor Balatonfüred tanára, egyik szervezője. 2017 tavaszától az OPUS Énekegyüttes művészeti vezetője. 2018-tól a Tihany Bencés Iskola művész-tanára, 2019 szeptemberétől a Tihanyi Bencés Apátság zeneigazgatója.

2010 januárjában Henry Purcell: Dido és Aenes c. operájából a Spirit szerepével debütált kontratenorként a bécsi Musikvereinban Nikolaus Harnoncourt vezényletével. 2011-ben jelent meg első szólólemeze Quod barocum vocatur I. – A barokk zene színei.

Számos koncertet ad itthon és külföldön mint hangszeres szólista, karnagy, kamarazenész és continuo-játékos.