A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. az ország legnagyobb komolyzenei koncertszervezője, amelynek célja, hogy a klasszikus és kortárs zenét közelebb hozza minden korosztályhoz.
Szlogenünk – „Közel hozzuk a zenét” – nemcsak jelmondat, hanem küldetésünk is: fizikailag azáltal, hogy koncertjeinket az ország közel 250 helyszínére visszük el, valamint érzelmileg is, hiszen programjainkkal segítjük a közönséget a zenei élmények mélyebb befogadásában.
Kiemelt feladatunk, hogy minden helyszínen a lehető legmagasabb művészi színvonalat és koncertélményt biztosítsuk.
Ifjúsági koncertjeinken moderátoraink közérthető, interaktív formában vezetik be a gyermekeket a komolyzene világába, míg felnőtt bérletes hangversenyeinken részletes műsorleírások segítik a közönséget az előadások és a művek megismerésében.
Felnőtt- és családi bérleteink, ifjúsági sorozataink, valamint saját nyári fesztiváljaink keretében évente országszerte több mint 300 000 látogató vesz részt rendezvényeinken, közülük több mint 200 000 iskolás korú. Egy évad során mintegy 1400 hangversenyt rendezünk az ország szinte teljes területét lefedve.
A magyar komolyzenei élet egyik meghatározó szereplőjeként egy évadban több ezer előadóművésznek és zenei együttesnek biztosítunk lehetőséget a fellépésre az általunk szervezett hangversenyeken. A Filharmónia Magyarország a 2025/2026-ös évadban 23 bérletet és több sorozatot hirdetett meg az ország 17 városában.
Várjuk közönségünket, továbbra is változatos műsorkínálattal és magas szakmai színvonalon!

Olvassa el történetünket, és lapozzon végig több száz gyönyörű zenei fotót és interjút a Filharmónia Magyarország könyvében! A kiadvány elérhető irodáinkban.