Budapesti Fesztiválzenekar

NÉPZENEI GYÖKEREK ÉS ROMANTIKA

A világhírű Budapesti Fesztiválzenekar ezúttal Takács-Nagy Gábor karmesteri pálcáját követve örvendezteti meg a közönséget egy három zeneműből álló műsorral. Elsőként a magyar zenetörténet egyik legjelentősebb alkotójának Magyar képek című zenekari műve csendül fel, melynek 5 tétele esetében Bartók korábbi zongoradarabjait hangszerelte meg zenekar számára, amely során a rövid darabok eredeti karakterét a nem változtatta meg, a dallam meghatározó szerepét megőrizte. A nagy magyart egy nagy lengyel – Bartók Béla kortársa – Karol Szymanowski követi. A lengyel szerző korai műveit gazdag harmóniavilág és intenzív érzelmi kifejezés jellemzi, később pedig az impresszionizmus és az egzotikus hangszínek iránti érdeklődés vált meghatározóvá zenéjében. Életművének fontos fordulópontja a lengyel népzene, különösen a Podhale-vidéki hegyi dallamvilág felfedezése. A népzenei elemeket nem egyszerűen feldolgozta, hanem saját modern zenei nyelvébe építette be, megőrizve azok karakterét és ritmikai sajátosságait. Művészetében így a nemzeti identitás és a korszerű, európai hangzás szerves egységet alkot. 2. hegedűversenye a zeneszerző utolsó nagy jelentőségű műve volt halála előtt, melyet kevesebb mint négy hét alatt írt meg. A 2. hegedűverseny jelentősen különbözik az elsőtől: hagyományosabb harmonikus megközelítést követ, széles körben alkalmaz modális elemeket, és – késői korszakának legtöbb művéhez hasonlóan – a lengyel hegyvidéki népzene hatását is magán viseli. A mű szólistája a szintén lengyel Marta Dettlaff lesz ezen az estén. A műsor második felében a 20. századból Robert Schumann 4. szimfóniája repít vissza minket a romantika szenvedélyes dallamainak világába. Robert Schumann az 1. szimfónia sikere után, 1841-ben írta meg d-moll szimfóniáját, amelyet felesége, Clara születésnapjára fejezett be. A bemutató hűvös fogadtatása miatt nem engedte azt nyomtatásban megjelentetni, majd tíz évvel később, 1851-ben újra elővette a partitúrát, részben átdolgozta, teljesen újrahangszerelte, s két évvel később, 4. szimfóniaként publikálta. Bár a darab a jól ismert, négytételes formát követi, a felépítése rendhagyó: a négy tétel megszakítás nélkül hangzik el, és a zene egészét átszövik a tematikus megfelelések és utalások.