Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Jazzation acappella együttes

Jazzation acappella együttes

A Jazzation Magyarország első számú jazz acappella együttese: négy nemzetközi verseny nagydíját tudhatják magukénak és számos különleges együttműködést: Bobby McFerrinnel, a Real Grouppal, a King's Singresszel, külföldi és hazai, vokális és hangszeres formációkkal.

Az együttes tagjai egytől egyig a vokális műfaj legkiválóbbjai: az alapító Várallyay Katus 2003-ban egy nemzetközi formációban ismerkedett meg az acappellával, és amint a Jazzation ötlete megszületett, azt is rögtön tudta, hogy az együttes basszusa csak Homor Máté lehet, aki a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában eltöltött évek, majd karvezetés- és egyházzenei tanulmányai mellett mindig is vonzódott a jazzhez: így két álom is valóra vált, amikor 2005-ben debütált a formáció. Bolyki Sára a jazznek és népzenének egyaránt nagykövete: az együttesbe érkezésekor a Jazzation a Lipcsei Nemzetközi Acappella Fesztivál nagydíját és közönségdíját is elnyerte. Koncz Kriszta és Bolyki Barnabás mindketten jazzénekesek: míg Kriszta tavaly diplomázott, Barnabás az első évet végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán.

A modern acappella szerelmeseit és a műfajjal csak most ismerkedőket is szeretettel várja az együttes, mely Acappella a világ körül című műsorában különleges válogatást kínál repertoárja legjavából: komplex harmóniáik, virtuóz improvizációik, a világ minden tájáról gyűjtött zenei élményeik hozzák testközelbe a gondolati mélységet és lélekemelő magasságot, melyet közösen járnak be hallgatóságukkal ezen a nyáresti koncerten