Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Beregi András

Tubaművész

Beregi András tubaművész 1989-ben született Pécsett. 2007-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, ahol Szabó László Liszt-díjas tubaművész növendékeként szerzett kitüntetéses diplomát 2013-ban.

Pályafutását ragos nemzetközi versenyeredmények övezik, 2008-ban harmadik helyezést ért el Dél-Koreában, majd 2009-ben és 2015-ben megnyerte a brnói Nemzetközi Tubaversenyt, melyen a verseny abszolút első helyezését is neki ítélte a zsűri mindkét alkalommal. Ezen kívül több országos verseny győztese is, 2006-ban a középiskolai-, 2008-ban és 2010-ben pedig a főiskolai tubaversenyeken szerzett első helyezést.

2010-2019-ig a Pécsi Művészeti Gimnázium tanára, 2015 és 2018 között pedig a PTE MK Doktori Iskolájának doktorandusz hallgatója volt. Rendszeresen koncertezik szólistaként, de a pécsi Philharmonic Brass rézfúvós kvintett tagjaként is gyakori vendége a hazai koncertpódiumoknak.