Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Kéméndi Tamás

Kéméndi Tamás

Orgonaművész

1989-ben született Mohácson. Nyolc évesen kezdett el zenét tanulni Gász Mihálynál, majd középiskolai tanulmányait a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola harmonika szakán teljesítette, ahol Ernyei László volt a tanára. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 2013-ban. Egyetemi tanulmányai mellett jazz-zongora órákat vett Esze Jenőtől. A 2012-es évben hozta létre két zenészkollégájával, Nádasdi Lászlóval és Keszler Péterrel a trió formációt, melyben harmonika, gitár, basszusgitár felállással a harmonikára és virtuozitásra fektetik a fő hangsúlyt. A 2014-es évtől dolgozik együtt Gráf Vivien énekesnővel, akivel számos zenei formációban lépnek fel együtt, közös együttműködésük során saját szerzeményeket is alkotnak.

Az évek során a komolyzene mellett számos zenei irányzatban kipróbálta magát: játszott klasszikus-, könnyű-, jazz-, nép- és világzenét is. Tamás sajátos zenei világát a komolyzenei tanulmányok mellett nagyban befolyásolja a német zenei kultúra, a jazz zene harmóniavilága, valamint a virtuóz játékmód. Az aktív zenélésen kívül a jövő harmonikásait is neveli. Alapfokon és középfokon is tanít, valamint számos – a hangszer népszerűsítéséhez köthető – kulturális esemény kitalálója, szakmai felelőse. Nevéhez köthető a minden évben megrendezésre kerülő Mohácsi Német Harmonikatábor, volt tanára emlékére megrendezett verseny és emlékhangverseny, a mecseknádasdi Sváb Harmonikás Találkozó, valamint a Pécsi Harmonika Fesztivál is.

Minden év végén megrendezésre kerül a művész zenei világát bemutató, előbb "Harmonikaest", majd Gráf Vivien énekesnővel karöltve megalkotott "Kéz a kézben..." elnevezésű koncertsorozat” Mohácson. A 2016-os évtől a mohácsi Kossuth Filmszínházban tartandó koncerten két nap alatt közel kilencszáz fős hallgatóságot szolgál ki a tizenöt fős kamarazenekar.