Nemzeti Orgonaregiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Koncertmisék Kamarakoncertek Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Zsilka Alan

Zsilka Alan

orgona

Zsilka Alan felvidéki származású fiatal magyar orgonaművész. Diplomáját 2020-ban szerezte a Zeneakadémián Dr. Fassang László és Dr. Szabó Balázs növendékeként. Mindennapjait az egyházzenei szolgálat, a koncertezés és nemzetközi versenyekre való készülés, illetve az oktatás tölti ki. Koncertező művészként 2011 óta vesz részt aktívan a zenei életben.

Zenei tanulmányait 14 éves korában kezdte, majd fél év magánúton folytatott zenetanulás után 2010-ben felvételt nyert a váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahonnan egyenes út vezetett a Zeneakadémiára, ahol orgonaművész-tanár diplomát szerzett. Nagy hatást gyakoroltak rá tapasztalatai, melyeket német- és franciaországi tanulmányútjai során szerzett. Ton Koopman, Thomas Trotter, David Titterington, Martin Schmeding, Michel Bouvard, Juan de la Rubia, Sietze de Vries, Christoph Bossert, Frederic Blanc, Louis Robilliard, Jan Willem Jansen, Jürgen Essl, Bogányi Gergely és Szathmáry Zsigmond mesterkurzusai is meghatározóak voltak művésszé válása során.

 

2017 óta a Dunakeszi-Alagi Szent Imre Plébániatemplom orgonistája. Ugyanebben az évben indították el Kubík Tamással a Felvidéki Orgonahangversenyek koncertsorozatot, amelyet azóta is megrendeznek a felvidéki magyarság kultúrájának és identitástudatának megőrzése érdekében. Eddigi munkássága során Észak-Írországban, Franciaországban, Németországban Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján és Magyarországon koncertezett. 2015-ben a MüPa hangversenytermében, 2020-ban pedig a Zeneakadémia nagytermében is debütált. 2022-ben a Liszt Ünnep szólistájaként léphetett fel, de hazai zenekarok partnereként is találkozhatott vele a közönség (Óbudai Danubia Zenekar, Concerto Budapest, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara). Az Óbudai Danubia Zenekar kisegítőjeként nemzetközi kortárs karmesterkurzuson Ligeti György: Kammerkoncertje mellett Sebastian Black: Like a Nightingale (ősbemutató) és Ramón Lazkano: Erlanzt c. művében is közreműködött csembalón, zongorán és orgonán. 2023-ban a Concerto Budapesttel a 80 éves Eötvös Pétert köszöntötte Luciano Berio: Simfonia c. művével.

2014 óta gyakori résztvevője és díjazottja nemzetközi versenyeknek: a Szegedi Nemzetközi Orgonista Találkozón arany minősítést, a Timorgelfest Nemzetközi Orgonaversenyen 2. helyezést, és Bach különdíjat kapott. Emellett ott volt a svájci Rheinberger orgonaverseny legjobb 16 versenyzője között, melyre 3 kontinens 106 jelentkezője közül választották ki, illetve a 6. Eberhardt Friedrich Walcker orgonaverseny elődöntőjébe, majd a Pierre de Manchicourt Nemzetközi Orgonaverseny döntőjébe jutott.