Nemzeti Orgona Regiszter Programok Rólunk Érdekességek Pályázatok
en
Bérleten kívüli koncertek OperaCinema Dallamvivők Nemzetközi Ifjúsági Konferencia Térzene Stream koncertek (Youtube)

Művészek

Takács-Nagy Gábor

Takács-Nagy Gábor

Karmester

Takács-Nagy Gábor Budapesten született, és nyolcéves korában kezdett hegedülni tanulni. A Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatójaként 1979-ben első díjat nyert a Hubay Jenő Hegedűversenyen, ezután Nathan Milsteinnél tanult. Bartók kamarazenéjét Székely Zoltán irányításával tanulmányozta, aki a Magyar Vonósnégyes vezetője és a zeneszerző legjobb barátja volt, és Bartók neki ajánlotta II. hegedűversenyét.

Takács-Nagy Gábor alapítója és 1975 és 1992 között vezetője volt a nagy elismertségnek örvendő Takács Kvartettnek, amely olyan legendás művészekkel lépett fel, mint Yehudi Menuhin, Solti György, Isaac Stern, Msztyiszlav Rosztropovics vagy Paul Tortelier, és rendszeres vendége volt Szvjatoszlav Richter fesztiváljainak. 1996-ban megalapította a Takács Zongoratriót, amellyel a világon először vette lemezre magyar zeneszerzők, Liszt Ferenc, Lajtha László és Veress Sándor műveit. Takács-Nagyot a magyar zenének, különösen Bartók műveinek az egyik legautentikusabb mai előadójaként tartják számon. 2017 márciusában elnyerte a rangos Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat.

1998-ban három honfitársával – Tuska Zoltánnal, Papp Sándorral és Perényi Miklóssal – megalapította a Mikrokozmosz Vonósnégyest, amellyel 2008-ban felvették Bartók összes vonósnégyesét. E teljesítményüket a Pizzicato magazin Excellencia-díjjal jutalmazta. 1982 márciusában Liszt-díjat kapott. 2002-ben, magyar elődei hosszú sorának példáját követve, vezényelni kezdett. 2006-ban a Weinberger Kammerorchestra zenei vezetője lett, 2007 augusztusában pedig a Verbier Fesztivál Kamarazenekarának (VFCO) zenei igazgatójává nevezték ki. A VFCO minden nyáron fellép a Verbier Fesztiválon, az év során pedig számos európai és ázsiai nagyvárosban turnéznak. A VFCO keretében Takács-Nagy olyan művészekkel muzsikált együtt, mint Martha Argerich, Joshua Bell, Jean-Yves Thibaudet, Vagyim Repin és Emmanuel Ax. 2001 júniusában jelent meg DVD-felvételük Beethoven II. zongoraversenyéről és Sosztakovics zongorára, trombitára és vonósokra írt versenyművéről Martha Argerich, David Guerrier és a VFCO előadásában. 2010 és 2012 között a MÁV Szimfonikus Zenekarnak volt a zeneigazgatója, és a világon elsőként készített felvételt Karl Jenkins A walesi bárdok c. oratóriumáról. 2011 szeptembere óta az Egyesült Királyság egyik legnevesebb kamarazenekara, a Manchester Camerata zenei igazgatója, 2012-ben pedig a Budapesti Fesztiválzenekar első vendégkarmestere lett. 2013 januárjában kinevezték az Ír Kamarazenekar zeneigazgatójának.

Takács-Nagy Gábor elhivatott és rendkívül keresett kamarazene-tanár, és a Genfi Zeneművészeti Főiskolán a vonósnégyes szak professzora. 2012 júniusában a londoni Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli tagjává választották.